Az utóbbi hetekben kezdtem megtanulni boldognak lenni. A suliban felülmúltam önmagamat és ez nagyon sokat segített.

Szerintem Évi kezd rájönni,hogy kicsit elsiklott az élete. Nem mondja ki, de érzem. Jó,most is csinál ugyanúgy hülyeségeket,de már sokkal érettebben gondolkozik.

Na és barát szempontból is azt hiszem,hogy jól vagyok. Bár még mélyen bennem mindig ott van aza  kétségbeesés,hogy elveszitem. Utálom,hogy ennyire hiányzik máris. Bár a külviág fele nem mutatok semmi rossz érzést ami bennem van,de azért még ott van.Zsolti mellett pedig vagy optimista vagyok,vagy kinyír:P. De jelentősen megváltozott a felfogásom mióta ismerem.

Hátha..